Singer Magdolna Vigasztalódás
Singer Magdolna Vigasztalódás
Vigasztalódás



   
Bemutatkozás

A legfontosabb, amit mondani szeretnék: nagyon szeretem a hivatásomat, sőt, azt veszem észre, minden egyes találkozással egyre inkább mélyül ez a hivatásszeretet. Sokan kérdezik tőlem: Nem szomorít el téged az a sok fájdalom, amit tapasztalsz a munkád során? De, néha eszomorít, sőt, az is megesik, hogy elsírom magam. Ugyanakkor felmelő emberi találkozásokban van részem, mert amikor  valaki feltárja a szívének legmélyebb zugait, akkor nem a szakember találkozik a segítséget kérővel, hanem lélek a lélekkel. Sokszor gondolom, hogy  a segítés nem is a szakértelmen múlik igazán, hanen ezen a  különleges mélységű együttléten.

Engedd meg, hogy röviden bemutatkozzam. Négy gyermekem van, akik közül kettő már kirepült a fészekből, ketten pedig velem élnek. Foglalkozásaimat tekintve író, újságíró, mentálhigiénés szakember, hospice-és gyásztanácsadó vagyok.

Sok mindennel foglalkoztam az életem során, de csak azokat említem, amelyek ma is meghatározzák az életemet. Tizenhárom éve kapcsolódtam a hospice mozgalomhoz, önkéntes segítőként látogatva haldokló betegeket és családtagjaikat. Ez azért fontos számomra, mert megtapasztaltam, hogy az elmenők az élet legnagyobb tanítómesterei, és sokat gazdagodtam általuk. 2000-ben tanulmányúton voltam Oxfordban a Sobell Hospice házban, és a Children Hospice-ban, ahol szintén sokat tanultam.

Abban a szerencsében részesültem, hogy Polcz Alaine tanítványa lehettem, aki − sokak mellett − szeretett barátjának is vallott engem.

Hatodik éve vezetek gyászcsoportot a Budapest Hospice Házban. Előadok az ETI és a Magyar Hospice Egyesület által szervezett hospice tanfolyamokon, a Wesley Lelkészképző Főiskolán, a Feldmár Intézetben, továbbá tréningeket, előadásokat tartok különböző témákban.

Hospice tevékenységemért 2001-ben Pro Sanitate kormánykitüntetésben részesültem. Cselekvő csend című tanulmányom I. díjat nyert a Bálint Budapest pályázaton, az Asszonyok álmában síró babák című könyvem Elle Irodalmi díjat nyert dokumentarista kategóriában. A Partitúra (Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel) bestseller lett a hazai könyvpiacon, bár ez inkább Alaine érdeme. Legújabb elismerés:  a Hospice és Palliatív  Egyesület pályázatára küldött Jöttem is meg nem is, hoztam is meg nem is című tanulmányom különdíjat nyert.  
"A bizottság  e díjjal ismeri el a szerző több éves, kiemelkedő tevékenységét a peinatális gyász témakörében."

Tevékeny életet élek, de az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy az alkotó munka és a segítő hivatásom mellett sok egyéb örömöm is legyen. A világ káprázatosan sokszínű, és ahogyan nő az éveim száma, úgy szaporodik azoknak a színeknek a száma is, amelyeket újakként fedezek fel e ámulatba ejtő világ gazdag palettáján.

Bővebb információ: www.singer.hu


 

    Singer Magdolna                         

 

Vigasztalodas
Vigasztalódás
Vigasztalódás
Vigasztalodas gyász